Mária
-7 °C
3 °C

Ismét tárgyal az MDF és a Fidesz a közös listáról

2001.05.15. 06:46
A Magyar Demokrata Fórum hamarosan megteszi az első lépést a Fidesz felé, hogy mielőbb megkezdődjenek a választási együttműködésről szóló tárgyalások - értesült a napilap. A frakció többsége és a pártvezetés nagy része most már úgy gondolja: Pokorni Zoltán Fidesz-elnökké választása új helyzetet teremtett, s ezért célszerű lenne megállapodni a választási együttműködésről. Kövér László még Fidesz elnökeként nemegyszer bírálta az MDF-et és annak elnökét. Pokorni Zoltán eddigi elnöki nyilatkozatai alapján azonban nyilvánvaló: a személyi változás kedvezően befolyásolja a két párt viszonyát. Információk szerint az MDF szerdai, balatonlellei együttes elnökségi és frakcióülésén döntés születik arról, hogy az egyeztetéseket háromtagú delegációk folytassák, s a pártelnökök csak a megállapodást írják alá. A napilap úgy tudja, hogy az MDF tárgyalóküldöttségének egy tagja az elnökségből, egy a frakcióból, egy pedig az országos választmányból kerül majd ki.