Miklós
-7 °C
4 °C

Lányi pártelnökként készül a miniszterelnökhöz

2001.05.15. 07:06
Lányi Zsolt, a "reformer" kisgazdák által megválasztott, de a bíróságon nem bejegyzett pártelnök a napokban találkozni kíván Orbán Viktor miniszterelnökkel. Ismert, hogy Torgyán József pénteken járt a kormányfőnél, demonstrálva, hogy ő az FKGP elnöke. Lányi, mint elmondta, de jure független képviselőként, de facto pártelnökként akar tárgyalni, és erre a hétre kért időpontot. A politikus egyébként legkésőbb szerdán fellebbezi meg a bíróság végzését, amellyel az elutasította az elnökváltás regisztrálását. Szerinte a bíróságnak a megválasztása kapcsán nem a tartalmi, hanem az alaki körülmények vizsgálata volt a feladata, amelyeknek viszont megfeleltek, hiszen a "reformer" nagyválasztmányon 500 küldött vett részt Torgyán meghívójával. A bíróságot Lányi tájékoztatja arról is, hogy a ceglédi FKGP-nagygyűlésen 900 bizalmatlansági indítványt próbáltak benyújtani a küldöttek a pátelnök ellen, sikertelenül, tehát Torgyán egyhangú megerősítése nem lehetett törvényes (emiatt a múlt héten Balogh Gyula a legfőbb ügyészhez fordult, döntés 30 napon belül várható).

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!