Ágnes
-13 °C
0 °C

Fidesz-közeli Tankönyvkiadó?

2001.05.22. 07:09
A tankönyvpiacot máig foglalkoztatja a csaknem ötven százalékát ellenőrző Nemzeti Tankönyvkiadónál történt márciusi vezetőváltás. Ábrahám István igazgató felmondását szakmai viták előzték meg, de hogy nemcsak erről van szó, jelzi a Szerencsejáték Rt.-től érkező új vezető, Pálfi József és az új marketingigazgató, a kulturális miniszter felesége, Rockenbauerné Kilicsányi Ágnes személye is. Többen tudni vélik - ezeket a felmondott vezérigazgató is alátámasztja -, hogy az új vezetőség működése óta lényegesen több megrendelést kap az NTK-tól a korábbi Mahir Nyomdaipari Rt. A cég a Mahir magánítása után jött létre 1994-ben, a Mahir 100 százalékos tulajdonaként 10 millió forintos alaptőkével. A társaság 1998 óta Zenith Nyomda néven fut, igazgatósági elnöke Kövér László testvére, Kövér Szilárd. Elképzelhető, hogy a cégbírósági bejegyzések alapján felszámolás alatt álló Egyetemi Nyomda is szintén ebbe az érdekeltségi körbe kerül. A Tankönyvkiadó kormányzati "közeledésére" utal, hogy Pálfi József, az új igazgató felmondta a szerződést a cég jogi ügyeit intéző ügyvédi irodával is, új megbízást pedig Pokorni Zoltán jogtanácsosa kapott.

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!