A Fidesz megtámadja az OVB döntését?

2001.05.23. 07:58
Az MSZP elnöksége elégedetten fogadta az Országos Választási Bizottságnak a szocialisták népszavazási kezdeményezését hitelesítő hétfő esti döntését - fogalmazott Kovács László pártelnök. A napilap értesülése szerint a Fidesz elnöksége várhatóan azt javasolja majd, hogy az ügyben éljenek jogorvoslattal az Alkotmánybíróságnál. Az Országos Választási Bizottság hétfői - igen szoros, 6:5 arányú - döntése nyolc napon belül jelenik meg a Magyar Közlönyben, amelytől számítva 15 nap áll rendelkezésre, hogy megtámadják azt az Alkotmánybíróságnál. Innentől fogva vagy a taláros testület esetleges határozatától számítva az MSZP-nek négy hónap alatt kell összegyűjtenie a szükséges 200 ezer aláírást ahhoz, hogy az Országgyűlés elrendelje az ügydöntő népszavazást. Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint a párt országos elnöksége mérlegelni fogja a kialakult helyzetet, s Bordás Vilmos álláspontját figyelembe véve dönt majd arról, hogy megtámadják-e az OVB határozatát. A Fidesz által delegált OVB-tag úgy nyilatkozott: azt javasolja majd, hogy éljenek jogorvoslattal. Salamon László, az Országgyűlés ügyrendi bizottságának elnöke szerint az MSZP lényegében a jelenlegi kormányprogramról akar népszavazást tartani. A kérdés csak az volt, hogy ki tudják-e fejezni kampányízű elképzeléseiket értelmesen, törvényszerűen - közölte Salamon László.