Bizalmat kér a magyar Amnesty International

2001.05.25. 08:32
A fennállásának 40. évfordulóját ünneplő nemzetközi jogvédő szervezet, az Amnesty International hazai tagozata imázsának újraépítésével kénytelen foglalkozni. Bár azt senki nem vitatta, hogy az emlékezetes AI-hirdetések megszületésében a magyar szervezet vétlen volt, mégis megingott a közvélemény szervezetbe vetett bizalma. A nemzetközi szervezet hazai tagozata év végi közgyűlésén választja meg az új vezetőséget. A szervezet Hollandiában, majd Szlovéniában megjelent hirdetései után ugyanis lemondott a teljes hazai vezetés, bár a feltételezett jogsértésekről nem ők adtak tájékoztatást. Jelenleg egy háromtagú ideiglenes vezetőtestület irányítja a most 40 éves szervezet hazai tagozatát. Mint Malina János elmondta, az utóbbi hónapokban nem lazultak az AI Magyarországnak a civil szervezetekkel fenntartott kapcsolatai sem, és nem szűnt meg a lobbitevékenység sem. Pillanatnyilag éppen az antidiszkriminációs törvény megszületését szorgalmazzák.