Lányi nem nagyon örül az kisgazda szövetségnek

2001.05.25. 14:56
Lányi Zsolt szerint megzavarja a választókat az FKGP-n belül a napokban megalakult néhány kis szövetség. Ezért a kisgazdapárt Budapesten megválasztott elnöke nem tartja túl szerencsésnek a Turi-Kovács Béla által tegnap létrehozott Független Kisgazdák Demokratikus Szövetségét. A csoportosulás egy picit emlékezteti a KDNP-re, ahol szétforgácsolódtak az erők. Arról az egyesületről pedig, amit három nappal ezelőtt Horváth Béla megalakított úgy nyilatkozott: a tömörülés soha nem létezett, s csacsi ötletnek tartja. Jelezte, hogy minden hónapban a megyei elnökök összeülnek tanácskozni, s az általa vezetett FKGP várhatóan augusztus első napjaira elkészíti a párt új alkotmányát. Lányi egyelőre még nem gondolkodik azon, hogy mi lesz akkor, ha a Legfelsőbb Bíróság nem jegyezi őt be az FKGP elnökének. Ezzel kapcsolatban a politikusnak csak egy sziú közmondás jut az eszébe, mert a dakota már foglalt: amikor száz mérföldre vagy a folyótól, akkor ne döntsd el, hogy átúszod-e majd vagy cölöphídon mész át. Ezen ráérsz akkor gondolkodni, ha odaértél.