Árpád
-1 °C
9 °C

Bekerülhet a státusztörvénybe a MÁÉRT

2001.06.06. 13:50
Az Országgyűlés külügyi bizottsága a státustörvényhez benyújtott harminc újabb módosító indítvány közül 27 kiegészítést támogatott és azokat a plenáris ülésnek tárgyalásra javasolta. A pontosító jellegű és a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvény elvi alapjait nem érintő indítványok mellett a testület támogatta azt is, amely a Magyar Állandó Értekezlet intézményét törvényben jeleníti meg, illetve azt, amely a kedvezményezettek köréből kihagyja az Ausztriában élő magyarokat. A módosítások szerzői között szocialista, és kormánypárti képviselők egyaránt találhatók, sőt olyan módosítás is szerepelt a külügyi bizottságban, amelyet szocialista és fideszes képviselők együttesen nyújtottak be. A kormányt képviselő Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke közölte, a kormány folyamatosan konzultált a pártok képviselőivel, konstruktívnak ítéli az MSZP magatartását ebben a kérdésben és a szocialisták számos módosító javaslatával egyetért.

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.