Malvin
9 °C
25 °C

Veszélyben a fidzsi miniszterelnök élete

BBC
2000.06.05. 12:19
Felfüggesztett minden tárgyalást a hadsereg vezetőivel és 31 túszának - köztük a korábbi miniszterelnök - kivégzésével fenyeget George Speight, a Fidzsi-szigeteki lázadók vezetője abban az esetben, ha a katonák erővel próbálnának véget vetni a krízisnek. A katonaság vezetője, Frank Bainimarama kijelentette, hogy tovább nem hajlandó hallgatni Speight követeléseire és nem biztosít helyet a puccsisták vezérének a rendezés utáni kabinetben. Véleménye szerint ez nemcsak belpolitikai okokból, de a külföld nyomása miatt is lehetetlen. A hadsereg szóvivője kijelentette, hogy a lázadóknak ajánlott amnesztia lehetősége tovább él. Azonban a túszoknak ki kell szabadulniuk, a fegyvereket pedig be kell szolgáltatniuk a puccsistáknak - tette hozzá. A május 19. óta zajló krízis folyamán a lázadók legtöbb követelése már teljesült: a hadsereg hatalomátvétele során eltávolították posztjáról az államfőt, leváltották az indiai származású miniszterelnököt, és hatályon kívül helyezték az indiai kisebbségnek is egyenlő jogokat biztosító alkotmányt. A hadsereg vezetői azonban nem kívánnak további engedményeket tenni a lázadóknak, akik nincsenek egyéb kívánalmak híján.

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!