Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

A főváros perel a hannoveri villamosbeszerzés miatt

MTI
2001.06.18. 06:39
Megkezdődik kedden a Fővárosi Bíróságon az a fővárosi önkormányzat által indított közigazgatási per, amelyben arról kell dönteni, jogszerűen vásárolta-e meg a BKV Rt. a hannoveri használt villamosokat. A perben a fővárosi önkormányzat a Közbeszerzések Tanácsa Közbeszerzési Döntőbizottsága határozatának jogi álláspontját vitatja, amely jóváhagyta a járművek beszerzését. A hannoveri villamosok keltette fővárosi MSZP-SZDSZ konfliktust csak a pártelnökök, Demszky Gábor főpolgármester és Kovács László megállapodásával sikerült megoldani. A felek abban állapodtak meg, hogy tudomásul veszik a közbeszerzési döntőbizottság állásfoglalását a BKV Rt. által lefolytatott közbeszerzési eljárás törvényességét illetően. A testület márciusban elutasította Demszky Gábor panaszát, arra hivatkozva, hogy a főpolgármester nem volt illetékes annak benyújtására, továbbá túllépte a jogorvoslatra nyitva álló határidőt. A főváros végül 7,1 milliárd forintért 68 villamost vásárolt az északnémet várostól. Az első két szerelvény már a próbaútját járja a dél-pesti síneken.