Vilma
-7 °C
4 °C

Vádat emeltek a Rébusz-vezér ellen

Magyar Nemzet
2001.06.29. 07:23
Adócsalás és magánokirat-hamisítás miatt emelt vádat Czeg-lédy Csaba, a Rébusz Iskolaszövetkezet volt elnöke, szombathelyi MSZP-s városi képviselő ellen az ügyészség. A vád szerint az ország egyik legnagyobb iskolaszövetkezetének fél éve lemondott elnöke 8,3 millió forintnyi fiktív számlát fogadott be - nyilatkozta Burillák Attila, az APEH szóvivője. Az ügy előzménye, hogy 1999-ben a Vas megyei APEH revizorai szabálytalanságokra bukkantak a Rébusz könyvelésében, ezt követően nyomozásba kezdett az adórendőrség. Az APEH feljelentése nyomán a Szombathelyi Városi Ügyészség indította meg a bírósági eljárást. A kifogásolt 37 darab költségszámlát "piackutatásról" állították ki, miközben nem állt mögöttük valós tevékenység. Czeglédy Csaba nem érzi magát felelősnek, és felmentő ítéletet vár. Czeglédy Csaba - aki elismerte, hogy a diákszövetkezet rendezvényei olykor összemosódtak a szocialista ifjúsági szervezet programjaival - Szombathely önkormányzatának egészségügyi és ifjúsági, valamint oktatási bizottságában, illetve 1999-ig a városi BIT-szervezet élén is feladatot vállalt. A megközelítőleg tizenötezer tagot számláló Rébusz 1997-ben még 27 millió forint bevételt könyvelhettet el, idén azonban már egymilliárdos bevételre számítanak.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!