Ambrus
-7 °C
3 °C

Tervszerűen folyik az újjáépítés Beregben

MTI
2001.07.02. 16:28
Szeptember végéig szinte biztos, hogy befejeződik az árvíz sújtotta beregi térségben az újjáépítés - jelentette ki Bakondi György, a Helyreállítási és Újjáépítési Bizottság (HÚB) vezetője. A mintegy háromezer sérült ingatlan mindegyikét átvizsgálták már statikailag, mindössze 130 ház sorsáról nem döntöttek még a szakemberek. A térségben 700 ingatlant bontottak le, június végéig 283 építkezést kezdtek meg, és 455 építési engedélyt adtak ki a hatóságok. A statisztika szerint 319 magán és három önkormányzati ingatlannál kezdődött meg a helyreállítás. A helyreállítási munkálatokra megalakult építőipari konzorcium az ország és Szabolcs három-három legnagyobb cégét tömöríti, mivel az önkormányzatok az újjáépítésbe nem tudtak volna akkora építőipari kapacitást bevonni, mint a szövetkezők. Bakondi elmondta, jelenleg körülbelül 1500-an végeznek közhasznú munkát, a költségét teljes egészében az állam fedezi. Karitatív segélyekből és az állampolgári adományokból, felajánlásokból 1,3 milliárd forint gyűlt össze, míg a biztosítók 2,5 milliárd forintot fizettek ki díjként. A megrongálódott, megsemmisült épületek helyreállítása mellett jelentős összegekkel segítik a mezőgazdasági károkat szenvedő termelőket is.