Árpád
-1 °C
9 °C

Ügynöknyilvántartás készül

Népszabadság
2001.07.07. 11:02
A Belügyminisztérium illetékesei fontolgatják egy országos ügynöknyilvántartás elkészítését. Jelenleg tíz hatóság jogosult ügynököket foglalkoztatni, illetve nyomozásaihoz titkosszolgálati eszközöket alkalmazni. A legtöbb nyomozó hatóság képtelen ellenőrizni ügynökeit, ezért a besúgók hatékonyabban manipulálhatják a nyomozó szerveket, mint azok a bűnszervezeteket. Magyarországon nincs olyan hivatal vagy személy, aki meg tudná mondani, hogy az egyes nyomozó hatóságok, felderítő és elhárító szervezetek hány ügynököt szerveztek be feladataik sikeres ellátása érdekében. Arról sem készültek nyilvántartások, hogy a hatóságok által ismert bűnszervezetekben, a nemzetbiztonságra veszélyes csoportokban melyik bűnüldöző szervezet hány ügynököt tart. Bármikor megtörténhet, hogy egy ügynök, akit egymásról mit sem tudva két hatóság is beszervezett, ellentétes tartalmú jelentéseket tesz az egyik, illetve a másik szervezetnél dolgozó felsőbb kapcsolatának. Bár szakemberek szerint az ilyen ügynököt a tavaly életre hívott maffiaellenes központ elemzői néhány hónap alatt kiszűrnék, rövid idő alatt is komoly ellentéteket szíthat a különböző nyomozó hatóságok között, és jelentősen megnehezítheti munkájukat.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.