Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Orbán-Horn egyeztetés az európai integrációról

MTI
2001.07.12. 18:32
Orbán Viktor miniszterelnök és Horn Gyula volt kormányfő hasonlóképpen ítéli meg Magyarország európai integrációjának ügyét, belpolitikai kérdéseket illetően viszont csaknem teljes a nézetkülönbség közöttük - derült ki a két politikus több mint egyórás megbeszélését követő, külön-külön tartott sajtótájékoztatókon. Orbán Viktor kezdeményezésére a miniszterelnök parlamenti dolgozószobájában találkozott a két politikus, a kormányváltás óta ezúttal negyedik alkalommal. A kormányfő tájékoztatása szerint a megbeszélés gerincét külpolitikai természetű kérdések alkották, Horn Gyula viszont azt mondta, hogy az eszmecsere nagyobbrészt belpolitikai ügyekről folyt. Orbán Viktor elmondta: a volt miniszterelnök európai integrációs ügyekben az elmúlt három évben komoly segítséget nyújtott a magyar kormánynak, s ezen keresztül a kabinet külpolitikájának. Nem minden külpolitikai kérdésben értünk egyet, de minden lényeges kérdésben megtaláltuk azt a megállapodást, amit Horn Gyula képviselni tudott a világban - hangsúlyozta a miniszterelnök.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.