A Nemzetközi Sajtóintézet szerint aggályos Mendreczky tévéelnöki jelölése

MTI
2001.07.16. 22:55
A Nemzetközi Sajtóintézet (IPI) Orbán Viktor kormányfőnek címzett levelében aggodalmát fejezte ki a Magyar Televízió Rt. elnökének kinevezése és annak a magyar sajtószabadságra gyakorolt hatása miatt. A levélben az IPI aggodalmát fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy Mendreczky Károlyt jelölték a Magyar Televízió elnökének. Az IPI szerint az a tény, hogy Mendreczky tagja volt a Fidesznek, "azt is jelentheti, hogy a kormány megpróbál nagyobb befolyást gyakorolni az állami televízióra" - áll az AFP által kivonatosan ismertetett levélben. Az IPI felhívja Orbán Viktor kormányfőt, hogy "közleményben erősítse meg a Magyar Televízió függetlenségét", a kormány pedig "szavatolja, hogy nem avatkozik be a nemzeti televízió ügyeibe". Az IPI egyben követeli, hogy Mendreczky Károly is tegyen egy hasonló értelmű nyilatkozatot, "amellyel eloszlatja a nemzeti televíziónál dolgozó újságírók aggodalmát".