Kétséges a tavaszi ülésszak

Népszava
2001.08.02. 08:18
Több törvény megalkotása maradt az Országgyűlés őszi ülésszakára, hiszen a tavaszi programtervet nem sikerült maradéktalanul teljesíteni. Éppen ezért főleg a novemberi, illetve a decemberi munkanapokban zsúfolt napirendekre számíthatnak a képviselők. Elképzelhető, hogy a miniszterelnök által az Országgyűléshez eljuttatott őszi törvényalkotási programtervezet a jövő évi választásokig tartó teljes menetrendet tartalmazza, vagyis nem ül már össze jövőre a Ház. Amennyiben a köztársasági elnök áprilisra írja ki a választások első fordulóját, úgy a háromhetes ülésezés miatt technikailag az eddigieknél jóval nehezebb a T. Házat összehívni. A pártok közötti megegyezés értelmében a választásokat megelőző időszakban eddig is törvénykezési szünet volt, hogy ne válhasson kampánytereppé az Országgyűlés. Az leginkább a legnagyobb kormánypárt döntésén múlik, hogy mennyi idővel előzze meg az utolsó ülésnap a szavazást. Minthogy az Országgyűlés összehívása házelnöki jogkör, Áder János jelölheti meg ezt az időpontot. Ez ideig még a Fidesz-frakción belül sem esett szó ilyesmiről. Az elképzelést leginkább az befolyásolhatja, hogy szükség lehet az európai uniós csatlakozással kapcsolatos jogharmonizációs feladatok elvégzésére.