Eddig negyven képviselőjelölt indítását fogadta el az SZDSZ

MTI
2001.08.08. 22:04
Eddig negyven országgyűlési képviselőjelölt elindítását fogadta el a jövő évi választásokra a Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) ügyvivői testülete - jelentette ki Gulyás József ügyvivő. Elmondása szerint a helyi szervezetek összesen több mint száz jelölt személyéről döntöttek, ezeket az ügyvivői testület hagyja majd jóvá. A részleteket ismertetve elmondta: a főváros I. kerületében Zwack Péter indul a jelenlegi országgyűlési képviselő, Dornbach Alajos helyett. Pető Iván az V., Béki Gabriella a VI., Horn Gábor a XV., Ónody Tamás a IV. kerületben méretteti meg magát. Kuncze Gábor pártelnök a szigetszentmiklósi, Kis Zoltán ügyvivő pedig a jászberényi körzetben indul a képviselői helyért. Ők mindhárom eddigi választás alkalmával egyéni választókerületből kerültek a törvényhozásba. Gulyás József - aki Szentendrén indul jelöltként - elmondta: Miskolc mindhárom választókerületében eldöntötték, hogy ki képviseli a szabad demokratákat. Jelezte, hogy több, jelenlegi polgármester is SZDSZ-esként próbál bekerülni a parlamentbe. Példaként említette Tiszaújváros, Budaörs és Pilisvörösvár vezetőit. A politikus közölte: várhatóan őszre fejezik be az egyéni választókerületekben induló SZDSZ-jelöltek kiválasztását.