Mária
-7 °C
3 °C

Mádl hatpárti tanácskozást hív össze

Magyar Hírlap
2001.08.18. 10:03
Mádl Ferenc a közeljövőben hatpárti tanácskozást hív össze, amelynek egyik témája a választási kampány lesz. A köztársasági elnök szerint a pártok a versengő politikai programok bemutatásával és nem egymás lejáratásával szolgálnák legjobban a választók eligazodását. A Fradi-ügyre reagálva Mádl Ferenc elmondta: az emberek többsége elutasítja a szélsőséges megnyilvánulásokat. Ezzel összefüggésben saját hitvallásaként is megfogalmazta, mélységesen elítéli, hogy az embereket bármilyenjegy alapján megkülönböztessék. Az államfő vitathatatlannak mondta, hogy a gazdasági növekedés kedvező hatásai az élet egyre több területén megjelennek. Nem vitatja viszont, hogy a szegénységgel, a romák elesettségével szembe kell nézni. "Nem érezhetjük jól magunkat, amíg a jólét és a nyomor kiáltó ellentétei a legnagyobb létszámú kisebbséget szembefordítják a többségi társadalommal" - mondta nagy nyomatékkal Mádl Ferenc. A köztársasági elnök természetesnek tartja, hogy politikai viták dúlnak a közélet szereplői között, megítélése szerint ez is hozzátartozik a demokráciához. Úgy véli, ezek a szócsaták néha nem a többség ízlésének valók, de még nem zavarják a közélet nyugalmát.