Megsemmisíthetik a Happy End-pályázatot

Magyar Hírlap
2001.08.22. 07:26
A közbeszerzési törvény értelmében gyakorlatilag érvénytelennek kell tekinteni a Happy End Kft.-vel kötött szerződést - állítja Várday György szakértő. A közbeszerzési törvény csak olyan modellt ismer, mely szerint az ajánlat megtételekor meg kell nevezni azokat a közreműködőket, akik 15 százalékot meghaladó mértékben részesülnek a pályázati összegekből. Abban az esetben pedig, ha ezt az ajánlattevő nem tette meg, az ajánlat érvénytelen. A közbeszerzési törvény szerint nem lehet megtenni, hogy valaki egy fővállalkozásra szerződik, s csak utólag dönti el, kivel dolgozik. A Happy Endnek tehát ajánlatai megtételekor meg kellett volna nevezni minimum a plakátok nyomdáját és a tűzijáték kivitelezőjét. A közbeszerzési törvény szerint tehát a Happy End ajánlata érvénytelen. Várday szerint valójában biankó szerződést köttetett a Happy End Produkciós Kft.-vel. A szakértő véleményét támasztja alá Keller László szocialista képviselő is, mikor emlékeztet a Stumpf Istvántól, a Miniszterelnöki Hivatal miniszterétől kapott válaszra. Ebből ugyanis szerinte kiderül, hogy a Happy Endet fővállalkozóként kezelik. Az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint azon túl, hogy a szerződés semmissé nyilvánítása érdekében bírósághoz fordulnak, felmerül a például a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal felelőssége is.