Judit
-2 °C
8 °C

Nincs tárgyalás a MÁV és a szakszervezetek között

MTI
2001.08.26. 12:14
Nem kezdődött meg az érdemi tárgyalás a MÁV Rt. és a három reprezentatív szakszervezet által tavaly megkötött hároméves megállapodás időarányos teljesítéséről a vasárnapra összehívott harmadik egyeztető tárgyaláson sem. Az érvényben lévő kollektív szerződés szerint ugyanis az egyeztető tárgyaláson a munkáltató mellett mindhárom reprezentatív szakszervezet képviselőjének meg kell jelennie. azonban a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) nem küldött képviselőt. A MÁV kezdeményezte, hogy augusztus 28-án 9-13 óra között üljön össze a Vasúti Érdekegyeztető Tanács (VÉT), amelyen a kollektív szerződést érintő kérdéseket vitatják meg, illetve a MÁV ismerteti a hároméves megállapodás értékelésével kapcsolatos hivatalos álláspontját - mondta Bajnai Gábor, a MÁV Rt. vezérigazgató-helyettese. A VDSZSZ nem fogadja el azt, hogy a VÉT ülésén tárgyaljanak ezekről a kérdésekről, ugyanis a VÉT ügyrendje csak konszenzusos megoldásokat tesz lehetővé, a VDSZSZ pedig egyoldalúan szándékozik felmondani a megállapodást.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!