Melinda, Vivien
2 °C
8 °C

Romániában tárgyalt Medgyessy

MTI
2001.08.28. 21:56
Medgyessy Péter, a Magyar Szocialista Párt miniszterelnök-jelöltje, aki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség meghívottjaként kedden háromnapos romániai látogatásra Bukarestbe érkezett, az Adrian Nastase román kormányfővel lezajlott megbeszélése után találkozott Traian Basescuval, a román főváros főpolgármesterével, este pedig az RMDSZ veztetőivel folytatott eszmecserét. Szavaiból kiviláglott, hogy az MSZP miniszterelnök-jelöltje a román politikától eltérően látja a kedvezménytörvény jelentőségét. Mint mondta, a jogszabály gyenge pontjai ellenére az MSZP és személy szerint ő is a kedvezménytörvény mellett áll ki, támogatva annak megvalósítását. Medgyessy kifejtette: miniszterelnök-jelöltként első külföldi útja azért vezetett éppen Romániába, mert jómaga és családja Erdélyből származik és ezzel az útjával is jelezni kívánta, hogy az MSZP elkötelezett a magyar kisebbségek ügye iránt.