Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Megállapodás előtt a Fidesz és az MDF

Népszava
2001.08.29. 07:17
A Fidesz és az MDF vezetői egyaránt reálisnak tartják, hogy még ezen a héten választási megállapodás szülessen a két párt között. Akár már pénteken este, legfeljebb e hét végén aláírhatja a két pártelnök a dokumentumot. A legnagyobb kormánypárt teljesíti ugyanis azt a négy kritériumot, amelyet a demokrata fórum a megegyezés aláírásának feltételéül szabott. Az aláírást már csak egyetlen egyeztetés előzi meg. Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke úgy véli, pártja a lehető legteljesebb mértékben igyekezett teljesíteni az MDF elvárásait. Több tárgyalási fordulón keresztül a Fidesz csak az önálló frakció "odaítélését" teljesítette volna minden további nélkül a Fórum követelései közül. Nem ment bele a közös listába, a sajátján akart helyet biztosítani az MDF politikusainak. A jelek szerint a Fidesz most már hajlandó nagyobb szavazati arányt megelőlegezni a demokrata fórumnak annál a 2 százaléknál, mint amennyire az előzetes felmérések szerint az MDF reálisan számíthat a 2002-es választásokon. Az ellen sincs már ellenvetése a Fidesznek, hogy a jelenlegi MDF-es képviselők mindegyike újra induljon. Ugyanakkor Pokorni járatlan útnak tartja, hogy közös listát indítson a két párt, hiszen ehhez hasonlóra nem volt mindeddig példa a jelenlegi parlamenti pártok történetében. Így a Fidesz és az MDF az ebből adódó jogi és technikai részletek tisztázására közösen kér állásfoglalást az Állami Számvevőszéktől, illetve az Országos Választási Bizottságtól. Az viszont már tény, hogy a közös listán Dávid Ibolyáé lesz a második hely. Pokorni Zoltán ezzel összefüggésben azt mondta, ő udvarias, szokása előre engedni a hölgyeket, azok pedig nem szokták visszautasítani a gesztust.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.