Melinda, Vivien
2 °C
8 °C

Újra éhségsztrájkra készülnek Jászladány romái

MTI
2001.08.30. 14:54
A cigány önkormányzat névtáblája miatt újabb viszály kerekedett Jászladányban a helyi kisebbségi testület és a polgármester között. Az ügy előzménye, hogy a település elöljárója egy helyi rendelet alapján még 1999-ben levetette a polgármesteri hivatal főbejáratával szemben elhelyezett Jászladányi Cigány Önkormányzat feliratú névtáblát. Ezt a lépést a romák megkifogásolták Kaltenbach Jenőnél, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosánál, aki úgy foglalt állást, hogy az ilyen feliratú névtábla kitehető. A jászladányi polgármester azonban mindezeket figyelmen kívül hagyja és továbbra sem változtat korábbi döntésén - mondta Kállai László, a roma testület elnöke. Közölte: emiatt úgy döntöttek, tiltakozásul ismét éhségsztrájkba kezdenek. A demonstrációt háromnaposra tervezik, a szeptember 15-i romanapon pedig a tiltás ellenére visszahelyezik a táblát a helyére. Dankó István polgármester elmondta, hogy a tábla törvényellenes feliratú, hiszen azon a kisebbségi kitétel nem szerepel. Egy településen pedig csak egy önkormányzat működhet. Az újra kihelyezést nem akadályozzák meg, de levetetéséért viszont bírósághoz fordulnak.