Natália
-3 °C
8 °C

Diszkriminálják a romákat egy mohácsi iskolában?

MTI
2001.09.03. 21:28
Diszkriminációval vádolják az önkormányzatot a mohácsi romák. A város egyik iskolájában külön osztályba csoportosították a romákat, és az osztályt az iskola melléképületében különítették el. A botrány akkor tört ki, amikor a helyi cigány kisebbségi önkormányzat elnöke elment 10 éves fia évnyitójára. Ott szembesült vele, hogy az egyik harmadik osztályba csak roma gyermekek járnak. Az osztály új tanítónőt kapott, aki elmondta: ő kérte az igazgatótól, hogy a melléképületben nagyobb a hely, így ott szeretne oktatni. Bár a probléma már két éve fenn áll, az önkormányzat csak most értesült a cigányosztályról. Nekik ugyanis nincs kimutatásuk arról, hogy a diákok milyen nemzetiségűnek vallják magukat. Az évfolyamon egyébként ez volt az egyetlen általános tantervű osztály, és valamennyi roma gyermeket ide íratták be a szülők. A város alpolgármestere a Tényeknek elismerte, hogy nem volt jó lépés, ám hozzátette: "a jó szándék vezetett minket". A helyi romák vezetője erre azt mondta, hogy két év alatt kialakíthattak volna valamilyen kompromisszumot, de nem történt semmi. A romák felháborodása miatt az osztály ismét a főépület egyik termében kapott helyet. A tanév hátralévő részében pedig egy szakemberekből álló bizottság azt vizsgálja, hogy éri-e hátrány a cigány kisdiákokat, mert saját közösségükben egy általános tantervű osztályba járnak.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!