Fábián, Sebestyén
-12 °C
-3 °C

Torgyán bizalmasa a saját nevén bujkál

Magyar Hírlap
2001.09.04. 08:00
Keddre idézte ismételten gyanúsítotti kihallgatásra a rendőrség Simon Lászlót, Torgyán József, illetve az Agrárinnovációs Kht. egykori vezető tanácsadóját. Ha az eset megismétlődik, akkor a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság haladéktalanul elrendeli körözését, és az ügyészségen keresztül indítványozza nemzetközi elfogatóparancs kiadását, ami már csütörtökön hatályba léphet. A lefoglalt iratok, illetve több korábbi tanúvallomás a rendőrség szerint megalapozza Simon ellen a hűtlen kezelés alapos gyanúját. Elsősorban Olaszországot és Svájcot jelöli meg a rendőrség mint lehetséges felbukkanási helyeit, de a felsorolásban több délnyugat európai ország is szerepel. Torgyán József korábbi bizalmasának tartózkodási helyének pontosításához titkosszolgálati eszközöket is igénybe vettek a nyomozószervek. Ilyenformán tudják, hogy Simon saját nevére kiállított okmányokkal közlekedik.

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!

Kezdje az évet egzotikus körutazással!

Fedezze fel Madagaszkár, Burma, Peru kincseit, Indiát a kelet csodálatos világát.