Judit
-2 °C
8 °C

A VDSZSZ felmondta az egyezséget a MÁV-val

MTI
2001.09.10. 13:17
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) 2001. december 31-i lejárattal felmondja a MÁV vezetésével a 2000-2002. évekre szóló hároméves megállapodást - közölte Gaskó István, az érdekképviselet elnöke hétfőn. A szakszervezet elnökségének hétfőn délelőtt meghozott döntését azzal indokolta, hogy a tavaly február 22-én létrejött egyezség egyetlen pontja sem teljesült az eredeti szándékok szerint. Gaskó István bízik abban, hogy a 2002. évi bértárgyalásokon a vasutasok számára kedvező helyzetet tudnak elérni. A szakszervezeti vezető elismerte, hogy a bérekre vonatkozóan a szerződésben foglaltaknak megfelelően az infláció mértékével és a GDP-növekedés 50 százalékával emelte a MÁV a béreket, de a gazdaságban bekövetkezett változások ennél nagyobb bérfejlesztésre is lehetőséget adtak volna. A hároméves megállapodás többi pontja közül a foglalkoztatás kérdésében a MÁV nem tartotta be az egyezséget: a rögzített 640 helyett 1200 dolgozótól vált meg a cég. Gaskó István úgy vélekedett, hogy a megállapodás felmondásával megnyílt az út az új tárgyalásokra, és bár a sztrájkmoratórium hatályát veszti, békés úton kívánnak tárgyalni a vitás kérdésekről.

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!