Az SZDSZ nem tárgyal az MSZP-vel

MTI
2001.09.12. 15:52
Az SZDSZ elnöke nem látja értelmét, hogy a közeljövőben bármilyen fajta tárgyalást folytassanak az MSZP-vel a választási együttműködésről. Kuncze Gábor annak kapcsán nyilatkozott szerdán az MTI-nek, hogy a szocialista párt vezetője nemrégiben úgy nyilatkozott: az MSZP kész arra, hogy néhány héten belül tárgyaljon az SZDSZ-szel a második fordulós választási, valamint a parlamenti együttműködésről. Leszögezte: az SZDSZ biztosan önállóan indul a választásokon és törekszik arra, hogy minden választókörzetben állítson jelöltet. A párt csütörtöki és pénteki frakcióülésén felkészül parlament őszi ciklusára és áttekintik a választási felkészülést. Ez utóbbival összefüggésben az SZDSZ elnöke elmondta, hogy a helyi szervezetek több mint 130 helyen határoztak a választásokon indítandó jelöltek személyéről. Megemlítette, hogy a területi listák várhatóan november végéig készülnek el, az országos lista összeállítására pedig decemberben, vagy januárban kerül sor.