Az ORTT elmarasztalta a tv2-t a MiG-felújítás ügyében

MTI
2001.09.13. 15:31
Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) panaszbizottsága csütörtöki ülésén nyilvános nyilatkozatában elmarasztalta a tv2 televíziós csatornát működtető MTM-SBS Rt.-t, mert szerinte a csatorna súlyosan megsértette a tárgyilagos és kiegyensúlyozott tudósítást szabályait, amikor hírt adott a MiG-ek felújítása kapcsán feltételezett korrupcióról. A szóbeli indoklásban elhangzott, hogy a tv2 megsértette a műsorszolgáltatásra vonatkozó törvény előírásait, híreiben rejtett, burkolt utalások hangzottak el az üggyel kapcsolatban és valótlan, általuk leellenőrizetlen tényt állítottak. Az elmarasztalás a tv2 egymást követő, összesen hat hírműsorát érinti, amelyek augusztus 8-án, és az azt követő két napon kerültek adásba. Az ügy hátterében az áll, hogy a stop! internetes újság azt írta: a Nemzetbiztonsági Hivatal korrupciós ügyről szerzett tudomást a honvédségi vadászgép-felújítás ügyében, és a Honvédelmi Minisztérium egyik legmagasabb beosztású tagja ellen már közvetett bizonyítékok állnak a hivatal rendelkezésére.