Elkerülő útért tüntettek Hatvanban

MTI
2001.09.28. 20:39
Kétórás forgalomlassító demonstrációt tartott pénteken délután Hatvanban az Összefogás Hatvanért egyesület. A szervezők az ellen tiltakoztak, hogy az ígéretek ellenére, máig nem épült meg a 31-es és a 21-es számú főutakat összekötő, várost elkerülő út. Szeretnék elérni azt is, hogy az M3-as autópályának csak a település mentén húzódó szakaszán közlekedő autósok matrica nélkül tehessék meg az utat, ugyanis értékelésük szerint mára elviselhetetlenné vált a hatvaniak számára a településen áthaladó gépjárműforgalom, főleg a teherautóké. Az egyesület az elmúlt év ősze után immár másodszor élt a tiltakozás e módjával. Az egyesület adatai szerint a sztrádadíj-fizetés bevezetése után megduplázódott a forgalom az 3-as főútnak a településen átvezető öt kilométeres szakaszán. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a városon haladnak át a 21-es úton a Jászság felől Budapest, illetve a 31-úton Miskolc felé tartó járművek is. Adataik szerint volt olyan nap, amikor 1215 kamion hajtott át a belvároson. A közlekedési tárca több mint egy évtizede kilátásba helyezte a jelenlegi áron mintegy 2 milliárd forintba kerülő út megépítését, ám mindeddig nem történt semmi.