Helyüket és nevüket keresik a kisgazdapártok

Magyar Hírlap
2001.10.03. 09:30
Nem jegyzik be a cégbíróságon az egymás után alakuló kisgazdapártokat és szövetségeket, illetve széljegyzettel látják el azokat, amíg a szabadalmi hivatal nem dönt Torgyán József, az FKGP elnökének beadványáról, amelyben a független kisgazda szóösszetétel levédését kérte. Erre várhatóan két hónapon belül nem kerül sor. A pártok a választásokra készülnek, s még arra is sor kerülhet, hogy nevet kell változtatniuk. Ezen a területen, úgy tűnik, Torgyán szerzett előnyt. Balogh Gyula, a Független Kisgazdák Demokratikus Szövetségének főtitkára lapunknak elmondta: új választási szövetségen dolgoznak. Elképzeléseik szerint a Békejobb pártjaival és az összes kisgazda-tömörüléssel kötnének választási együttműködést. Ezt támasztja alá az az információ, amely szerint a Fidesz ígéretet tett a párttól elszakadt kisgazdáknak, hogy 20 helyen nem indítanak ellenjelöltet, ha a frakció tagjai újra vállalják a megmérettetést 2002-ben.