Miklós
-7 °C
2 °C

A Munkáspárt Csurka ellen szövetkezne

MTI
2001.10.04. 11:05
A Munkáspárt Csurka-ellenes szövetség létrehozására tesz javaslatot az MSZP-nek és az SZDSZ-nek - közölte Thürmer Gyula. A pártelnök megítélése szerint, amennyiben a három politikai szervezet nem fog össze, a következő országgyűlési választás után akár a háromszorosára is nőhet a MIÉP-frakció létszáma a parlamentben. Thürmer emiatt a zsidó- és cigányellenesség, illetve a nacionalizmus felerősödésétől tart az Országgyűlésben, sőt szavai szerint még az is elképzelhető, hogy netán kormánypolitikai eszközzé válik. Azt azonban cáfolta a pártvezető, hogy a Munkáspárt választási együttműködésre készülne az MSZP-vel. A párt önállóan indul, minden körzetben lesz jelöltje, Thürmer pedig arra számít, hogy megduplázzák 1998-as szavazati eredményüket, és bekerülnek a parlamentbe. Felméréseik szerint a párt támogatottsága ma már megközelíti a 10 százalékot. Végül közölte: eddig százezren támogatták aláírásukkal a Munkáspártnak azt a kezdeményezését, hogy Budapesten legyen Kádár János-szobor.

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!