Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Medgyessy: A varsói expressz jövőre Budapesten lesz

MTI
2001.10.05. 18:00
A varsói expressz jövőre Budapesten lesz - mondta Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt pénteken, amikor köszöntötte az MSZP Budapesti Küldöttértekezletének résztvevőit a párt központi székházában. A küldöttértekezlet azért ült össze, hogy összeállítsa a szocialisták fővárosi listáját, tárgyaljon a Fiatal Baloldal és az Ifjú Szocialisták budapesti szervezeteivel kötendő választási szövetségről, illetve személyi javaslatokat tegyen az MSZP országos listájára. A szocialisták kormányfőjelöltje a párt országos választási bizottsága és a saját maga nevében azt ajánlotta a testületnek, hogy Kovács László pártelnököt válassza meg fővárosi listavezetőnek. Medgyessy Péter beszédében kiemelte, hogy az MSZP-seknek az egy mindenkiért, mindeni egyért elv szellemében kell dolgozniuk a választási sikerért.

A testület a budapesti párttanács szeptember 20-án elfogadott javaslata alapján határoz az MSZP fővárosi listájának összetételéről. Az előterjesztésben a névsor első öt helyén sorrendben Kovács László pártelnök, Lendvai Ildikó alelnök, Vitányi Iván parlamenti képviselő, Mandur László budapesti elnök és Gy. Németh Erzsébet, az MSZP fővárosi frakcióvezetője szerepel. A következő 15 helyen - szintén sorrendben - Bakonyi Tibor, Devánszkyné Molnár Katalin, Baráth Etele, Burány Sándor, Donáth László, Tóth József, Arató Gergely, Molnár Gyula, Hiller István, Hegyi Gyula, Katona Béla, Kiss Péter, Simon Gábor, Steiner Pál és Horváth Csaba osztozik a párttanács javaslata szerint. A párttanács Medgyessy Pétert javasolta az országos lista élére.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.