Feljelentették az Agrármarketing Centrumot

Népszabadság
2001.10.10. 07:07
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium cégeinél még az év elején elrendelt vizsgálatsorozat eredményeképpen egy újabb társaságnál elkövetett gazdasági bűncselekmények alapos gyanúja miatt tett feljelentést a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) az ORFK szervezett bűnözés elleni igazgatóságán. A napilap értesülése szerint a KEHI többmilliós hűtlen kezelés bűntettének alapos gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen tette meg feljelentését az Agrármarketing Centrum Kht. (AMC) gazdálkodásával összefüggésben. Információink szerint a KEHI vizsgálata azt állapította meg, hogy a közösségi marketingtevékenység végzésére, rendezvények, konferenciák szervezésére és lebonyolítására létrehozott AMC több rendezvényét jelentősen túlszámlázta. Néhány esetben előfordult például, hogy a társaság a néhány százezer forintos rendezvényt a könyvelésében úgy tüntette fel, mintha annak lebonyolítására több millió forintot költött volna. A KEHI feljelentése szerint több esetben tíz-tizenötszörös túlszámlázás történt.