Natália
-3 °C
7 °C

Az ötödik gyanúsított kazettaügyben

Népszava
2001.10.15. 07:12
A napokban Mittelmayer Ferencnét is meggyanúsítja kazettaügyben a rendőrség bűnsegédként elkövetett befolyással üzérkedéssel - értesült a napilap. Mittelmayernét férjével együtt korábban már megidézték gyanúsítottként, ő azonban orvosi kezelése miatt kimentette magát. Amennyiben egészségi állapota lehetővé teszi, hogy megjelenjen a kihallgatáson, azzal már öt gyanúsítottja lesz a Népszava által kirobbantott kazettaügyben elrendelt nyomozásnak. Értesüléseink szerint ezzel a lépéssel le is zárulhat a nyomozás. Mint ismert, lapunk közölte annak a hangfelvételnek a szövegét, amely szerint öten tavaly májusban az akkori földművelésügyi miniszter fiának szánt hárommillió forint kenőpénz célba juttatásáról egyeztettek. A magánszemélyek által alapított Agropark Kht. támogatást remélt az agrártárca tulajdonában álló Agrárinnovációs Kht.-től.