Natália
-3 °C
8 °C

Jogi úton a gyűlölet ellen

Magyar Nemzet
2001.10.24. 07:43
A kisebbségi ombudsman önálló jogalkotási kezdeményezéssel szerette volna feloldani azt a bizonytalanságot, amelyet a közösség elleni izgatás büntető tényállás értelmezésével a Legfelsőbb Bíróság (LB) egy eseti döntése idézett elő az igazságszolgáltatásban. A javaslat, amely a jelenleginél sokkal szigorúbban szankcionálná az ilyen magatartást, az Országgyűlés Emberi Jogi és Kisebbségi Bizottságában nem kapta meg a szükséges támogatást ahhoz, hogy a parlament elé kerüljön. Az LB 1997-es ítéletére hivatkozva a rendőrség vagy az ügyészség rendszerint megtagadja a nyomozást azokban az ügyekben, amelyeket a Büntető törvénykönyv 269. paragrafusára hivatkozva, közösség elleni izgatás gyanúja miatt indítanak. Belánszki Gyula, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa hivatalának főosztályvezetője szerint a nyomozóhatóság számos esetben helytelenül hivatkozik az LB eseti döntésére. A kisebbségi ombudsman törvénymódosító javaslata ráirányította a figyelmet a jogértelmezési nehézségekre. Jelenleg a Legfőbb Ügyészségen és az igazságügyi tárcánál is a jogszabály módosításán dolgoznak.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.