Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Júlisuban végső döntés Cser Ágnes ügyében

Index
2000.06.29. 13:52
Csak július 6-án fog a Legfelsőbb Bíróság öttagú felülvizsgálati tanácsa döntést hozni a Cser Ágnes kontra Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) munkaügyi perben. A rendkívüli jogorvoslatot az OEP kezdeményezte, mert tavaly novemberben a Fővárosi Bíróságon olyan jogerős döntés született, miszerint a kormány Csert 1998. nyarán jogellenesen mentette fel az OEP főigazgatói tisztségéből. Az akkori hivatalos álláspont szerint a közigazgatásban nem volt a főigazgató végzettségének és képesítésének megfelelő beosztás, a jogerős ítélet azonban kimondta: megsértették a köztisztviselői törvényt, amikor Csernek nem ajánlottak fel megfelelő munkakört, holott erre mintegy 150 országos hatáskörű központi közigazgatási szervnél lehetőség lett volna. A Miniszterelnöki Hivatal államtitkára nem volt köteles megindokolni a felmentést, ám ha azt átszervezésre hivatkozással megtette, ahhoz kötve van - mondta ki 1999. novemberében bíróság. A csütörtöki felülvizsgálati tárgyaláson - ezt az OEP kezdeményezte - a jelenleg az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöki tisztét betöltő Cser elmondta, hogy a jogerős ítéletet követően, 1999 novemberében másodízben is jogsértően felmentették, ezért ismét eljárást kezdeményezett, amelyet a felülvizsgálati eljárásban meghozandó döntésig felfüggesztett. Az OEP jogi képviselője viszont azt kérte, hogy a volt főigazgatót tisztébe visszahelyező jogerős ítéletet érvénytelenítse a Legfelsőbb Bíróság, s ezzel lényegében teremtsen jogalapot az újabb Cser-kereset elutasítására.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.