Mária
-7 °C
3 °C

Alakul a zárszámadás elfogadása

MTI
2001.10.25. 17:33
A MIÉP fogékony arra a módosító indítványra, amelyet Rogán Antal nyújtott be a 2000. évi zárszámadási törvényjavaslathoz. A Fidesz-alelnök kivenné a szerencsejáték-törvény módosítását a tervezetből, mondván, hogy az nem aktuális jelenleg. Sajtóhírek szerint azonban nem az említett passzus ált hirtelen feleslegesé, hanem az a MIÉP-nek tett gesztus. A szerencsejáték-törvény módosítását ugyanis ellenzi a Csurka vezette frakció, azonban a minimális parlamenti többséggel rendelkező kormányoldalnak szüksége lenne a 12 MIÉP-es képviselő szavazatára a 2000-es költségvetés végrehajtását és az adótöbblet nyári elosztását rögzítő törvény elfogadásához. Rogán Antal módosító indítványa egy olyan jelentős momentum, amelynek következtében a MIÉP érdemben tudja mérlegelni a zárszámadás megszavazásának lehetőségét - nyilatkozta az MT-nek Lentner Csaba. A MIÉP frakcióvezető-helyettese elmondta, pártja nem tartaná szerencsésnek, ha ez a szerencsejáték-szektor egy esetleges privatizáció után idegen kézbe kerülne, csorbítva ezzel a magyar kis- és középvállalkozók érdekeit.

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!