A főváros tovább halogatja a döntést a Mahir ügyében

MTI
2001.10.27. 17:16
Újabb előterjesztést nyújt be a főpolgármesteri hivatal a szakbizottság következő ülésére, hogy jogszerűen rendezni lehessen a Mahir City Poster Kft. több mint félezer hengeres hirdetőoszlopának közterület-használati kérelmét - nyilatkozta Varga Péter, a hivatal vállalkozási ügyosztályának vezetője. A városképvédelmi bizottság legutóbbi ülésén véleményük szerint nem született egyértelmű elutasító döntés ez ügyben. A határozatot három támogató és három elutasító szavazat mellett egy tartózkodással hozták meg. Varga Péter megjegyezte, ha ezt az indokolásában sem helytálló határozatot kikézbesítenék, az emiatt keletkező pert a főváros biztosan elvesztené, és jelentős kártérítést kellene fizetnie.

Az ügy tétje, hogy a Mahir Cityposter Kft. további 2-3 évig megkapja-e januártól a több mint félezer utcai hengeres hirdetőoszlopának működéséhez szükséges közterület-használati engedélyt. A cég megállapodása december 31-én jár le, ám a Fidesz-közelinek tartott Cityposter augusztusban beadott kérelmét augusztus elején egyszer már megtárgyalta a főváros közterületi ügyekben dönteni hivatott szakbizottsága, és akkor a kérelmet nem támogatták. A Mahir Cityposter a plakáthelyeknek legfeljebb felét tervezi politikai pártoknak értékesíteni a jövő évi választási kampány alatt.