BKV-s szolidaritás az egészségügyi demonstrációval

2000.06.30. 11:09
Járműveikre kitűzött kék szalagokkal jelzik szolidaritásukat a péntek délutánra szervezett egészségügyi demonstrációval a BKV szakszervezeti tag dolgozói - tudta meg az Index Törő Jánostól a közlekedési vállalat autóbuszvezetőit tömörítő szakszervezetének vezetőjétől. A délután 6 órára az ország 50 városába meghirdetett megmozdulásokat az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) helyi szervezetei, valamint a hozzájuk csatlakozó munkavállalói érdekképviseletek és civil szervezetek szervezik - jelentette be Cser Ágnes, az EDDSZ elnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Minden helyszínen felolvassák az EDDSZ társadalomhoz intézett nyílt levelét. Közölte: a rendszerváltás óta először fordul elő, hogy az egészségügyi és a szociális ágazatban működő összes szakszervezet csatlakozott az EDDSZ akcióprogramjához. Cser Ágnes úgy vélekedett, hogy érdekvédelmi stratégiaváltásra van szükség, mivel a szakszervezetek csöndes munkája nem vezetett eredményre az utóbbi 10 esztendőben. A szakszervezeti vezető újságírói kérdésekre elmondta: a Gógl Árpád szakminiszter által szerdán bejelentett 15 milliárd forintos bérjuttatást az egészségügyben dolgozók szempontjából csak a kormányrendelet kézhezvétele után tudja érdemben értékelni.