Emil, Csanád
11 °C
26 °C

Pallag pert vesztett Lezsák ellen

MTI
2001.11.09. 17:43
Pallag László, az Országgyűlés olajbizottságának volt elnöke megsértette Lezsák Sándor MDF-es képviselő jó hírnévhez való jogát - állapította meg november 9-én, pénteken a Békéscsaba Városi Bíróság. A bíróság Tömő Csaba vezette tanácsa kimondta: Pallag László 2000. június 9-én, egy sajtótájékoztatón valótlanul híresztelte, hogy Lezsák Sándor és emberei, a kellő borminősítés érdekében a borminősítő intézetben eljártak, illetve Lezsák Sándor és emberei az MDF politikusa nevében kötöttek szerződést és jártak el. A békéscsabai bíróság pénteken megállapította továbbá, hogy Pallag László a Heti Világgazdaság című újság 2000. szeptember 16-ai számában megjelent Pallag panasza című cikkben Lezsák Sándorra vonatkozó azon tényállításával, amely szerint a Lezsák Sándor által irányított Lakitelek Alapítvány ingatlanában is szőkítettek olajat, szintén megsértette a felperes jó hírnévhez fűződő jogait. A bíróság ezen túlmenően 600 ezer forint kártérítés, és 30 ezer forint perköltség megfizetésére is kötelezte a békési kisgazda politikust. Az ítélet nem jogerős, az alperesnek és a felperesnek az ítélet kézhezvételtől számított tizenöt napon belül van módja fellebbezést benyújtani.