Maximum öt százalékkal drágulhatnak a tankönyvek

MTI
2001.11.20. 19:13
A jövő évi tankönyvjegyzékre az előző évihez képest csak öt százalékkal drágább kiadványok kerülhettek fel, és a tavalyi tankönyvjegyzéken szereplők is csak ennyivel kerülhetnek többe - derül ki az oktatási szaktárca keddi közleményéből. A tárca illetékese - a közlemény szerint - kitért azokra a körülményekre, amelyek miatt Pálinkás József oktatási miniszter az előzetesen tervezett 15 %-os korlátozás helyett a szigorúbb 5 %-os árkorlátozás mellett döntött. Ezek között kiemelte, hogy a papír előállításának költségei, s így világpiaci ára jelentősen mérséklődött. Ez azért is eredményez jelentős változást, mert a tankönyv-előállítás költségeinek mintegy harmadát a papírárak teszik ki. A tárca álláspontja szerint a kiadók a változtatás miatt extra profitot nem, de tisztességes hasznot remélhetnek. 1998-ban 1100 forint volt az diákra jutó támogatás összege, az idén már ennek több mint kétszerese 2390 forint.