Fónagy rendben találta Defend-ügyeket

Népszabadság
2001.11.22. 09:21
A Magyar Posta Rt.-t felügyelő közlekedési tárca vezetője mindent rendben talált a cég és a Defend Kft. közötti szerződések ügyében. Fónagy János szerint a posta stratégiája indokolta, hogy a veszteséggel küszködő céget az állami cég kisegítse egy pluszforrást hozó tőkeemeléssel. Két állami társaság, a Magyar Posta és a Magyar Fejlesztési Bank összesen 1,4 milliárd forintot jutatott a Földi László által vezetett Defendnek. A cég az összeg nagy részét tagi kölcsön, illetve ázsiós - a valódi jegyzett tőke többszörösének kifizetésével járó - tőkeemelés formájában kapta. Földi László a Nyírfa-ügyben vált ismertté, majd a Defend megvásárlásával került a címlapokra, és ezt követően a valóságban nem létező megfigyelési ügyben betöltött kazettavásárlási szerepe miatt kapott figyelmet. A Magyar Fejlesztési Bank elnöki tanácsadója a Defend tőkeemelésének időpontjában Simicska Lajos volt. Kalmár István, a Magyar Posta elnök-vezérigazgatója, tavaly novemberben "vette át" elődjeitől a Defend-ügyet. Kalmár korábban a Simicska Lajos vezette adóhatóság elnökhelyettese volt, és Orbán Viktor miniszterelnök mellett töltötte be az informatikai tanácsadói posztot.

Fónagy János megismétli, hogy nem okoz a postánál veszteséget az, hogy a Defendet bízták meg a pénzfeldolgozással. Szerinte a bruttó 0,7 ezrelékes díjjal együtt is megtakarítás jelentkezik a postánál, ha figyelembe vesszük a "készpénzmaradvány csökkenéséből adódó pótlólagos forrást is".