Feljelentést tesznek a szocialisták Defend-ügyben

Népszabadság
2001.11.27. 06:14
A Népszabadság értesülése szerint ma feljelentést tesz a Budapesti Rendőr-főkapitányságon a Magyar Posta Rt. és a Defend Kft. közötti ügyletek kapcsán ismeretlen tettes ellen két szocialista képviselő. Molnár Gyula és Juhász Ferenc úgy véli: a Magyar Posta indokolatlanul drágán bízta meg a - területen tapasztalattal és megfelelő háttérrel nem rendelkező - Defendet a pénzfeldolgozással. Ez a szerződés a képviselők számítása szerint évi 156,5 millió forintos vagyoni hátrányt okozott a postának. A honatyák állítják, hogy a vitatható szerződések, tagi kölcsönök a postának összesen körülbelül 500 millió forint vagyoni hátrányt okoztak.

A kérdéses időszakban a Magyar Posta elnök-vezérigazgatója Kalmár István volt, aki ma is betölti ezt a posztot. Kalmár korábban a Simicska Lajos vezette Apeh elnökhelyettese és Orbán Viktor informatikai tanácsadója volt. A Defend Kft. ügyvezetője pedig Földi László, volt hírszerző, aki korábban a Nyírfa-ügy kapcsán került reflektorfénybe, majd a valóságban nem létező megfigyelési ügyben betöltött "kazettavásárlási" szerepe kapcsán vált ismertté.