A MIÉP is Medgyessyt támadja

MTI
2001.11.27. 12:23
Lentner Csaba MIÉP-es honatya napirend előtti felszólalásában a szocialista miniszterelnök-jelöltet támadta a Duna Banknál történtek miatt. A képviselő kijelentette: az állami konszolidáció után a Dunabank 10 milliárd forintos vagyonának java része alacsony áron átkerült a saját tulajdonában álló Irodaház Kft.-be, onnan pedig a bank tanácsadócégéhez, a Bankár Kft.-hez. Lenter felidézte: 1996 végén Medgyessy Péter akkori pénzügyminiszter aláírta a tanácsadó szerződés feltételeinek megváltoztatását, amelynek értelmében összesen 624 millió forintot fizettek ki sikerdíjként a cégnek. Kitért arra is, hogy a Dunabank 10 milliárd forintos vagyonából, az 1997-ben elkezdődött felszámolás adatai szerint, 92,5 millió forint maradt. Tállai András pénzügyminisztériumi államtitkár válaszában úgy fogalmazott, hogy érdemben nem tud reagálni az elmondottakra, mivel számára új információk is elhangzottak. Az első tájékozódás után erre az ügyre vissza kell térni. De ha ön úgy gondolja, hogy ebben az ügyben más teendője is van, akkor azt tegye meg - mondta az államtitkár.