Minisztériumokat szüntetne meg az MSZP

Népszava
2001.11.28. 07:37
Kialakulóban van az MSZP kormányzati struktúraváltásra vonatkozó elképzelése. A napilap értesülései szerint a szocialisták kormányra kerülésük esetén több minisztériumot megszüntetnének, csökkentenék a tárcák apparátusát, azonban megerősítenék a miniszterek hatáskörét. A kormányzati struktúraváltással új tárcák jelennének meg, ilyen lenne a lakásügyi és az informatikai minisztérium. Az MSZP jövendő kabinetének lenne Európa-ügyi minisztere. A titkosszolgálati minisztérium a kancellária alá tartozna. A szociális tárca a tervek szerint kiegészülne a foglalkoztatási tárcával, mert erre a területre a legnagyobb ellenzéki erő szerint jelenleg nincsen megfelelő irányítás. Úgy tudni az MSZP-s elképzelések alapján a Belügyminisztériumot szétválasztanák közigazgatási és rendészeti ágazatokra, emellett a Pénzügyminisztériumot és a Gazdasági Minisztériumot összevonva kincstárügyi tárcát hoznának létre. Indokoltnak tartják a szocialisták a miniszterelnök hírek szerinti átszervezési terveit azt illetően, hogy nincs feltétlenül szükség önálló tárcaként az Ifjúsági és Sportminisztériumra, ahogyan a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumára sem.