Kuncze pártja SMS kampányáról

MTI
2001.11.29. 14:39
Az SZDSZ egészségüggyel kapcsolatos kezdeményezéseire reagálók 90-95 százaléka támogatta a párt által javasolt intézkedéseket - hangoztatta Kuncze Gábor pártelnök csütörtöki sajtótájékoztatóján. Hirdetéseik hatására több mint ezer, mobiltelefonról küldhető írásos üzenetet (SMS) kaptak a múlt héten ismertetett egészségügyi intézkedési tervük kapcsán. Az SZDSZ a több biztosítós rendszer megteremtését, a kórházaknak évi 80 milliárd forint többletforrás juttatását, a nővérek számára hűségpénz, azaz négyévenként egy évi plusz bér bevezetését, valamint az orvosoknak 100 ezer forintos diplomás minimálbér biztosítását javasolja. Azok, akik egyetértenek a felvetésekkel, úgy gondolják, hogy azonnali beavatkozásra és közép-, illetve hosszú távú intézkedésekre is szükség van - közölte. A Kuncze Gábor által felolvasott egyik támogató üzenet így szólt: "Főorvos vagyok budapesti belvárosi rendelőben. Nem tudok autót venni, lakást fenntartani, két gyereket egyetemre járatni. Jövedelmem nettó 58 ezer forint, béremelést, 4 év alatt, összesen 4000 forintot kaptam."