Ambrus
-7 °C
3 °C

A Phare-miniszter Zalaszentgróton indul

MTI
2001.11.30. 17:28
Boros Imre, a Phare-ügyekért felelős tárca nélküli minisztert az MDF Zala megyei választmánya legutóbbi ülésén képviselőjelöltté választotta - közölte pénteken a párt megyei elnöke. A miniszter abban az 5-ös számú zalaszentgróti országgyűlési választókerületben a a közös Fidesz-MDF jelöltjeként indul, amelyben 1998-től képviselő. - A Fidesz-MDF megállapodás értelmében a zalai demokrata fórum testületét illette a jelöltállítás joga ebben a választókerületben - tette hozzá az MDF megyei elnöke. A miniszter véleménye szerint kulcskérdés az egyéni mandátumok elnyerése a nemzeti-polgári erők sikeres választási szerepléséhez, ezért az egységes fellépés minden más szempontnál fontosabb. Mint mondta: jelölésének előzménye, hogy 1998-ban a demokrata fórum jelölte a második fordulóban visszalépett az ő javára, és meg is nyerte a választást. - Idővel nyilvánvaló lett, hogy a Torgyán József vezette kisgazdapárttal képtelenség a nemzeti jobbközép politikai erői számára az együttműködés - tette hozzá a Phare-miniszter. Két riválisa már van Boros Imrének: eddig hivatalosan a MIÉP és az MSZP állított képviselőjelöltet a zalaszentgróti 5-ös számú országgyűlési választókerületben.

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.