Stumpf István a nemzet egészségéről

MTI
2001.12.03. 16:36
A polgári kormány tudatos nemzetpolitikát folytat, melynek középpontjába a népességfogyás megállítását, az oktatás megerősítését és a népegészségügyi program megvalósítását állította - mondta Stumpf István kancelláriaminiszter az Egészséges nemzetért népegészségügyi program 2001-2010 címmel rendezett hétfői budapesti konferencián. A tanácskozást az Egészségügyi Minisztérium politikai államtitkárának hivatala szervezte a program megvalósításában részt vevő civil szervezetek képviselői számára. Stumpf István a konferencián utalt egy amerikai felmérésre, amely szerint az emberek egészsége 43 százalékban az életmódjuktól, ezt követő sorrendben a genetikai és a környezeti tényezőktől függ, és csak 15 százalékban az egészségügyi ellátórendszer állapotától. Mikola István egészségügyi miniszter a konferencián hangsúlyozta: a nemzeti népegészségügyi program csakis a különböző tárcák közös kormányzati felelősségével és széles körű társadalmi konszenzussal valósítható meg. Mikola István szerint a népegészségügyi program megvalósulása nemzeti sorskérdés, kilátástalan életekkel az ország nem csatlakozhat az Európai Unióhoz.