Kormányküldöttségeket is kísérnek a Defend emberei

Népszava
2001.12.04. 07:12
A Defend volt és jelenlegi dolgozói által alakított közös cég képviselői többször is részt vettek magyar kormánydelegációk külföldi utazásán. Névtelenséget kérő forrásaink szerint az elmúlt időszakban európai, ázsiai és afrikai látogatásokra - például Marokkóba - is elkísérték a Fidesz néhány politikusát. A Defend tulajdonosának, illetve egyes vezetőinek részvételével 1999-ben alakult meg a Perfect Trade Connection Kft., amely elsősorban különféle termékek, szolgáltatások - üzemanyag, bútor, hajó, repülőgép, ingatlan - ügynöki nagykereskedelmével foglalkozik. A hivatalos delegációkban e cég nevében jelentek meg a defendesek, akik üzletemberként kísérték a kormányfőt, a külügyi államtitkárt.

Az Igazságügyi Minisztérium hatályos cégnyilvántartása szerint a Perfect Trade Kft.-nek alapítása óta tulajdonosa - az egykori hírszerző ezredes, Földi László és mások mellett - az a dr. Herencsár Lajos is, akit a Külügyminisztérium tavaly a krízisövezetnek számító Jordániában és Szíriában akkreditált magyar nagykövetség diplomatájává, ammani ügyvivővé nevezett ki. Horváth Gábor külügyi szóvivő érdeklődésünkre elmondta: a kormányzati utazások résztvevőivel kapcsolatos felvilágosítást csak a Miniszterelnöki Hivatal illetékes osztálya adhat.