Judit
-2 °C
8 °C

Lányi visszavonul a politikától

Magyar Nemzet
2001.12.04. 07:26
Az FKGP egykori alelnöke elmondta: több párt is megkereste, de ő nem kíván indulni a jövő évi választásokon. A politikus úgy véli, a vezetésével Békés megyében alapított párt felépítéséhez legalább hat-nyolc évre van szükség, 2002-ben nincs esélye a parlamentbe jutásra. - Az FKPP indulásakor is az év végéig vállaltam a párt vezetését, így még ebben hónapban új elnököt kell választani - jegyezte meg. Lányi Zsolt azt is elmondta: nem kíván csatlakozni más kisgazda szervezetekhez, így - az erre vonatkozó nyilatkozatokkal ellentétben - a Kisgazda Szövetséggel sem egyezett meg. - Sok sikert kívánok Cseh Sándoréknak és Liebmann Katalinéknak is, de szerintem egyik pártnak sincs valódi esélye a parlamenti küszöb átlépésére - vélekedett a politikus. Hozzátette: kizárólag egy igazi parasztpártnak - mint a Békésben alapított FKPP - lehet jövője, de legkorábban ők is csak 2006-ban érhetnek el jelentős választási eredményt.

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!