Baja Ferenc vezeti az MSZP Szabolcs megyei listáját

MTI
2001.12.05. 13:12
Juhász Ferenc, a Magyar Szocialista Párt alelnöke egyéni képviselőjelöltként indul a 2002-es országgyűlési választásokon Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 3-as számú, tiszavasvári szavazókerületében, míg Baja Ferenc pártigazgató a megyei listát vezeti majd. Ezt az MSZP térségi szervezetének szerdai, Nyíregyházán tartott sajtótájékoztatóján jelentette be Tukacs István szabolcsi elnök. Elmondta, hogy az MSZP választási szövetséget kötött a Magyarországi Szociáldemokrata Párttal, amelynek elnöke, Kapolyi László, a térség 10-es számú, fehérgyarmati választókerületében lesz a két politikai szervezet közös jelöltje.

Tukacs István közölte, hogy a párt jelenlegi országgyűlési képviselői közül Vojnik Mária, az 1-es, nyíregyházi, Csabai Lászlóné, Nyíregyháza polgármestere, a város 2-es, Veres János, a 6-os, nyírbátori, Bajor Tibor, a 7-es, kisvárdai, Kiss Gábor, a 8-as, vásárosnaményi, míg Kertész István a 9-es, mátészalkai választókerületben indul egyéni jelöltként. A 4-es, nagykállói körzetben Sándor Elek jogász, az 5-ös, baktalórántházi kerületben pedig Gazda László, a térségi fejlesztési ügynökség igazgatója lesz a szocialisták jelöltje.